|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: García Márquez, Gabriel 2005. január 13.Wass Albert könyvei tavaly is keresettek voltak a kolozsvári könyvesboltokban, ezzel szemben Kertész Imre művei iránt csökkent az érdeklődés – derült ki a Szabadság végezte körkérdésből. Az erdélyi kortárs szerzők közül Kovács András Ferencet, Láng Zsoltot és Orbán János Dénest kedvelik, a külföldiek közül Paulo Coelho és Gabriel Garcia Marquez aratott sikert. A kolozsváriak a helytörténeti kiadványok iránt is érdeklődnek. Nyírő József alkotásai kelendőek, Kós Károly, Bánffy Miklós, Szilágyi Domokos, Reményik Sándor művei is népszerűek. Sütő Andrásnak a Neptun Kiadó által piacra dobott műveit is sokan keresték. /Borbély Tamás: Mit olvasnak a kolozsváriak? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./2008. augusztus 13.Telt ház előtt tartották meg a Glyndebourne-i Operaházban Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző Szerelemről és más démonokról című legújabb operájának világpremierjét az operafesztivál keretében augusztus 10-én, vasárnap este. Eötvös Péter a Glyndebourne-i Opera megrendelésére írta művét, amely Gabriel García Marquez Nobel-díjas kolumbiai író novelláján alapul. /Eötvös-opera világpremierje. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./2009. március 9.Egy internetes felmérés alapján Jókai Mór a legnépszerűbb magyar író az erdélyi magyar olvasók körében. Az Impulzus.ro romániai magyar hírportál által készített felmérésben 3060 személyt kérdeztek meg olvasási szokásaikról. Jókai Mórt Wass Albert követi a népszerűségi listán, a magyar költők közül József Attila és Ady Endre a legkedveltebbek. Kedvenc magyar regényükként a legtöbben Jókai Mór Az arany ember című regényét említették, de sokan kedvelik Gárdonyi Géza Egri csillagok és Wass Albert A funtineli boszorkány, valamint Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényét. A külföldi regények közül a legtöbben a Száz év magány, Elfújta a szél, A Mester és Margarita, Büszkeség és balítélet, A kis herceg, valamint Az alkimista mellett tették le voksukat. A külföldi szerzők kategóriájában a legtöbben Paul Coelhót jelölték meg kedvencükként, de Gabriel García Márquez, Jules Verne, Dosztojevszkij és Hemingway is népszerű. Kedvenc műfajként legtöbben a történelmi témájú könyveket és a szépirodalmi témájú írásokat jelölték meg, de népszerűek a kaland- és romantikus regények is. /Jókai és Wass Albert vezet. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./2011. január 15.Szerepjáték (Ferenczes István 65 éves)Ferenczes István új verseskönyve, a Zazpi fantasztikus szerepjáték. S mielőtt még belebonyolódnánk a maszkok, álarcok, maszkurák egymást magyarázó és egymásnak nagyon sokszor ellentmondó farsangi kavargásába — a könyvnek határozottan van egy karneváli jellege —, lássuk, kicsoda is ez a furcsa figura, Esteban Zazpi De Vascos Y Aitzgorri — 1746 (?)—1821 (?) —, akinek még a pontos születési és elhalálozási adatai is bizonytalanok. Spanyol-portugál, ibér dalköltő — írja a "fordító", a Zazpi verseit magyarul újrateremtő Ferenczes István a könyv prológusában. — "Zsoldos, kincskereső, forradalmár, csempész, geográfus, botanikus, szélhámos, több, mint szabad szájúnak nevezhető röplapíró, örök békétlen, mindenkivel tengelyakasztó, összevesző ponyvahős, akinek pontos születési helye és ideje nem ismert." Mindazonáltal a fordító tudni véli, hogy baszk. Ferenczes a soknyelvű, sokszínű, kalandos életű költő verseiből válogat, fantasztikus beleérzéssel teremtve meg magyarul ennek az örökösen menekülő, vándorló költőnek az életművét, nagyon sokszor egyensúlyozva a bökvers, a káromkodások és a sejtelmek határvidékén. A nyelvi szőttest az teszi különösen érdekessé, hogy a rengeteg lábjegyzet, magyarázat, utalás, életrajzi adat vagy feltételezés — mert Zazpi esetében semmiben nem lehetünk teljesen biztosak baszk származásán kívül, noha baszk nyelven írt szövegei a fordító bevallása szerint lappanganak — kirajzolja a költő kalandos életét, amely nagy részben Dél-Amerikában zajlott, azon a kontinensen, amelynek zűrzavaros, kavargó, megejtően mágikus történetét Gabriel García Márquez, Vargas Llosa, Cortázar, Borges és Fuentes örökítette meg, a huszadik századi Dél-Amerika különféle, spanyol nyelvű államaiban, Kolumbiában, Peruban, Mexikóban vagy éppen Argentínában alkotó írók. A kontinens a fény századát követően — amelyről egy másik dél-amerikai, Alejo Carpentier írt regényt — kezdett kiépülni a tülekvésnek, s a maga bizarr, színes, hangsúlyozzuk megint, karneváli kavargásával alkalmas terep lehetett egy Zazpi-szerű csavargónak életre, versírásra egyaránt. Ferenczes Zazpi verseit konstruálva egy bizarr biografikus költészetet teremt, ahol a kalandor költő életének eseményei minden nehézség nélkül ömölnek át verseibe. "Nincs békém, és menekvést sem látok — visszhangozza bánatát (verseit melankólia hatja át, ám ironikus szösszenetei jelzik, hogy a mélakórnak sem adja át maradéktalanul önmagát, versei az önsajnálat és káromkodás bűvös egymásra hatásában alakulnak színesen, megejtően, felejthetetlenül — Remélek és félek, fáztam s megégtem, / Őrzőm nem tart, s nem oldja kötelékem, / Élni sem hagy, pedig nem zárt rám rácsot. / Nézem vakon, és hangtalan beszélek, / Könnyek közt nevetek, bánattól égek, / Ily sorsra jutottam Úrnőm teérted." Ha ezt a szomorú, megkeseredett vallomást összehasonlítjuk egy másik versével (Ádvent a tengeren), láthatjuk, milyen hangfekvésben születik költészete: "Mint az oktalan állat, / Keresem azt a jászlat, /Ágyat s mélyén a vágyat, / A semmibe tűnt társat, / Ki poharamba bort önt, / mert értem csak egy vers jön, / Tán a hazám lesz, rejtek, / Hol nem sír fel a gyermek." Ferenczes új vállalkozása fordulópont a hatvanötödik születésnapját az elmúlt napokban ünneplő költő életében (akit szeretettel köszöntünk), és remélhetőleg folytatódik még, hiszen bármikor kerülhetnek elő új Zazpi-kéziratok. Bogdán László * Ferenczes István: Zazpi. Kortárs Könyvkiadó, 2010 2014. július 3.Székelyföld: túl a kétszázadikon1997-ben indult a Székelyföld kulturális havilap. A Csíkszeredában megjelenő folyóirat századik lapszáma 2006-ban jelent meg, a közelmúltban a kétszázadik is napvilágot látott. A jubileum kapcsán Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével beszélgettünk. – Talán a Székelyföld a romániai magyarság egyik legsikeresebb kulturális folyóirata. Mi ennek a sikernek a kulcsa? – Talán az a leghelyesebb, ha nem én dicsérem magunkat, hanem idézem egyik kedvenc kolozsvári tanáromat, aki azt mondta, hogy azért szereti a Székelyföldet, mert „szakmailag kifogástalan, és el is lehet olvasni”. Ebből az idézetből számunkra az „el is lehet olvasni” kitét a legfontosabb: nálunk igenis számít, hogy egy irodalmi, történelmi vagy néprajzi tanulmányt az is el tudja olvasni, akinek nincs doktorátusa az illető szakágban. – Mitől igazán székelyföldi a Székelyföld folyóirat? Szerzők, témák, esetleg más adja meg a jellegét? – A folyóiratot annak idején (1997 végén) épp azért hívták életre, hogy legyen fóruma a székelységgel foglalkozó szerzőknek. Hál’istennek bőven van még mondanivaló velünk kapcsolatban – a székelység múltját, jelenét és jövőjét illetően egyaránt. – Nem tartanak a folyóirat egyfajta gettósodásától – gondolok itt elsősorban a „Székelyföldbe zárva” esetleges helyzetére... – Ezek szerint Mikszáthnak is aggódnia kellett volna, amikor a „tót atyafiakról” vagy a „jó palócokról” akart írni! És Krúdynak is aggódnia kellett volna, amikor nyírségi témákat választott! Sőt, García Márqueznek is aggódnia kellett volna, amikor folyton „kolumbiai” témákkal bíbelődött! Ne vicceljünk: ha valaki komolyan teszi a dolgát, az soha nem jelenthet bezárkózást, feltéve, persze, hogy minőségi munkát végez. – Túl a 200. lapszámon is, hogy látja: inkább az értékmentés vagy az értékteremtés a lap küldetése, esetleg egyformán mindkettő? – Ha egyszavas választ kell, akkor: mindkettő! Olyan sok „hatás” éri manapság az olvasót, hogy nem árt egy kicsit az „ízlésével” is foglalkozni. Természetesen ezt nem szájbarágósan, nem a képébe mászva kell tenni, hanem közvetve: olyan írásokat, olyan fiatal szerzőket kínálva elolvasásra, ami egyszer még az olvasó javára válhat. – A kolozsvári lapbemutatón felmerült már a 300., sőt a 400. ünnepi lapszám lehetséges témája is. Az egyre kevésbé papíralapú világban mit gondol a Székelyföld folyóirat nyomtatott változatának jövőjéről? – Sokan állítják, hogy a magyar irodalom elsősorban folyóirat-irodalom. Nagyon sok magyar folyóirat van, az tény, de egyik nem feltétlenül hasonlít a másikra. A Székelyföldnek viszonylag sok előfizetője van, én tehát sajnálnám, ha visszaszorulnánk valami internetes tárhelyre. A kollégák/munkatársak nyilván ugyanazok maradnának, mint most, de az online folyóirat már nem az lenne, mint a mostani Székelyföld, nem beszélve arról, hogy az olvasóközönségünk is megváltozna. Nagyon sok olyan előfizetőnk van, aki már a kezdetektől olvassa a lap nyomtatott verzióját, nem lenne tisztességes részünkről, ha ezeket az embereket az online-ra való „átkeresztelkedésre” kényszerítenénk… Jubileumi és őszinte A Székelyföld kulturális folyóirat 200. számában a Székelyföld-díjasokat kérte fel a szerkesztőség, hogy verset, karcolatot, naplójegyzetet, szerelmi vallomást, anekdotát, csujjogatót, reklámszöveget írjanak a Székelyföldről mint történelmi-földrajzi-kulturális-politikai régióról. Így közel hatvan szerző tollából született írásokat olvashatunk névsor szerint Adorjáni Pannától Zalán Tiborig, illetve Bodor Ádámtól Szőcs Gézán át Markó Béláig. A májusi, jubileumi lapszámot Budapest és Csíkszereda után Kolozsváron is bemutatták. Ez utóbbi helyszínen a kincses városban és környékén élő Székelyföld-díjasok mondták el, hogy számukra mit jelent Székelyföld, illetve mit gondolnak az ünnepi lapszámról. Benkő Levente újságíró-publicista „kétszuszra” olvasta el a lapszámot. Szerinte Lövétei Lázár László ötezer karakteres írásra vonatkozó kedves kérését egyszerűen nem lehetett visszautasítani. „Olvasva a megjelent anyagokat hol nyerítettem a nevetéstől, hol a könnyem kicsordult. Ezt mindenféle pátosz nélkül mondom” – vallotta be Benkő Levente, aki szerint az a jó a kétszázadik lapszámban, hogy nagyon őszinték az írások, mivel a szerzők felhagytak mindenféle szakmai beidegződést és sablont. „Próbáltam reflektálni valamilyen többé-kevésbé őszinte móduszban arra, hogy mit jelent számomra a székely identitásom és Székelyföld. A magam részéről avval a konklúzióval maradtam, hogy az én identitásom lokálisabb jellegű, Vlahitai vagyok, ezt büszkén mondom akárhol” – fejtette ki Demeter M. Attila filozófus a jubileumi Székelyföldben megjelent írásáról. Egyed Emese költő-irodalomtörténészt – aki Bodos felé, Bodosban címmel közöl verset a kötetben – Bodor Ádám feltételes mondata állította meg az időben. „Ahogy elkezdi az álmodozást és Székelyföld egy valóságosan is megjelölhető helyét a vágyak netovábbjaként határozza meg, aztán pedig rögtön be is csapja, hogy »de nincs«” – vallott Egyed Emese, aki filozófus-költő-író testvérével, Egyed Péterrel meg is egyezett abban, hogy ők mindenképpen Bodosról kell írjanak. „Ez annyira igaz, hogy időközben megjelent édesapánk könyve, amelynek a címe Bodos. Ez a falu egy szimbólum az életünkben – én például ott fogok fűszállá változni. Jelképe egy jobbik magunknak, a megismerésnek egy nyelve. De ne válasszuk el olyan élesen a dolgokat, Kolozsvár egy székelyföldi alternatíva is” – utalt székelyföldi, de Kolozsváron élő barátaira, tanáraira és tanítványaira az irodalomtörténész. „A lapszámot olvasva az a kép jutott eszembe, ahogy az acélműhelyben a fémforgácsból összeáll egy érdekes rendszer. Lehet, hogy meg lehetne találni azokat a szinopszisokat, amelyek révén a Székelyföld és a belső tájegységeiből jövő emberek összekapcsolódnak. Nekem Erdővidék, Alsóháromszék és abban Bodos függ össze” – mondta el Egyed Péter filozófus-költő-író. Király László költő-író szerint a kétszázadik lapszám szerzői csapatának névsora világosan jelzi, hogy milyen erővel van jelen a Székelyföld a Székelyföldön és azon kívül is. „Félelmetes dolog a kétszázas szám, ezt már nem lehet kitörölni sehonnan. A folyóiratnak van saját elképzelése és nem kell a szomszédba menjen ötletekért. Büszke vagyok, hogy tagja vagyok annak a nemes társaságnak, akik szerepelnek a lapszám oldalain és remélem, hogy minél tovább fog tartani az együttműködés” – zárta szavait Király László. Lövétei Lászár László, a folyóirat főszerkesztője szerint „mindenkinek tetszik ez a kétszázadik, félig meddig ünnepi lapszám. Az »egyszerű«olvasónak azért tetszik, mert nagyon szép és sok fontos ember szerepel benne, aki szépeket ír, a lapszámot pedig olyan ügyesen lehet olvasni, mint a Libertateát vagy a Blikket. Balázs Lajos tanár úrnak pedig azért tetszett, mert szerinte olyan, mint egy szellemi kaláka. Ő rögtön hozzá is tette, hogy nem kér honoráriumot, tudniillik a kalákáért nem szoktak pénzt elvenni. Oláh Sándor társadalomkutató szerint ötven év múlva mentalitástörténeti kuriózum lesz ez a lapszám.” Akárhogy is legyen, a Székelyföld kétszázadik lapszámát igazán érdemes kézbe venni. Mint ahogy a folyóirat eddigi és ezt követő kiadásait is. Isten éltesse a Székelyföldet, minden értelemben! Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. április 12.Bartók-kiállítás a Magyarság Házában„Európainak és magyarnak maradni” A budapesti Magyarság Házában, a Rejtőzködő Kárpát-medence – bemutatkozik a Bánság: Hagyomány és modernitás című rendhagyó rendezvény keretében április 9-én, szombaton megnyílt a Sógor Csaba EP-képviselő által összeállított Bartók-kiállítás. A Bartók Archívum segítségével szakszerűen megvalósított, fotódokumentumokkal és eredeti hangfelvételekkel illusztrált Bartók Béla – európai szellemiség, nemzeti gyökerek című kiállítás budapesti közönségét a szervezők nevében a Petőfi-ösztöndíjas Horváth Ida és Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntötték. „Azért vagyunk itt, hogy Bartók Béla nagyszerű munkásságára és életére emlékezzünk, de azért is, hogy a bánsági és erdélyi magyarokat arra biztassuk, hogy érdemes és hasznos európainak és magyarnak maradni” – mondta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP-képviselőcsoport) a kiállítás megnyitóján. Véleménye szerint Bartók Béla életműve példát mutat európaiságból és magyarságból: úgy tudott különböző népek zenei kultúráját kutatva és felhasználva alkotni, hogy közben mindvégig magyar maradt és büszke volt magyarságára. Miért tartja fontosnak, hogy a brüsszeliek, a temesváriak és a nagyszentmiklósiak után a budapestiek is láthassák ezt a kiállítást? – kérdeztük Sógor Csaba EP-képviselőtől. „Természetesen nemcsak Bartók Béla születésének 135. évfordulója miatt aktuális ez a kiállítás, hiszen nagyon sokat vitatkozunk a napokban arról, hogy mit jelent európainak lenni, és magyarnak megmaradni, teljes értékű életet élni. A megnyitón elmondtam, hogy Bartók egyszerre tudott európai és magyar lenni, a román, a szlovák, az arab, a török népzenét is beépítette a zenéjébe úgy, hogy mindvégig magyar maradt. Egy lengyel zeneszerző szerint Bartók a XX. század Beethovenje! Én hosszú ideig azt hittem a Határok nélkül rádióműsor szignójáról – ez Bartók: Román táncok –, hogy magyar zene, ennyire magyarrá tudott tenni mindent! Bartók emberi nagyságával példaként áll előttünk olyan helyzetekben, amit nekünk politikusoknak néha nehezen sikerül oldani. Az a román tanár, Ion Bușiția, aki Belényes környékén elvitte őt a legjobb adatközlőkhöz, a Nagy-Romániának volt a tagja, de 1931-ben kilépett a pártból!” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Sógor Csaba, aki szerint politikusként mai is sokat tanulhatunk Bartóktól a következő eset kapcsán. Köröstárkányban az első világháború leple alatt 93 magyar embert gyilkoltak le, ártatlan civileket. Bartók emberi nagysága akkor mutatkozott meg igazán, amikor 1922-ben elment Belényesre, egy hideg tornaterembe a saját és a klasszikusok műveit játszani. „Azt mondhatjuk szó szerint, hogy a gyilkosoknak és a hozzátartozóiknak, valamint az áldozatok hozzátartozóinak játszott, ezzel is segítve a békés együttélést, szolgálva a megbékélést” – mondta az EP képviselő. „Kell-e ennél fontosabb üzenet ma itt, amikor a Bánság bemutatkozik?” Sógor Csaba olvasóinknak bevallotta: a Bartók-kiállítás kapcsán nagyon sokat tanult és olvasott a témáról, így azt is megtudta, hogy a Nobel-díjas mexikói írónak, Gabriel García Márqueznek is a kedvenc zeneszerzője volt, és a temetésén is Bartók művet játszottak. Marquez egyik művét Bartók egyik zeneművének a felépítése szerint komponálta meg! Izgalmas történet az is, hogy nagyon sokan támadták Bartókot a román népzenei gyűjtéséért, nem csak magyarok, de románok is. Mit bújja ezeket a nyekergő öregasszonyokat és bácsikat, hiszen az igazi zene ott van a bukaresti kocsmában, a román cigányok, a „lăutárok” játsszák. Bartók Béla meg Bușiția tanár úr, a belényesi román tanár, akivel életre szóló barátságot kötöttek, azonban tudták, hol van az igazi érték. „3404 román dallamot gyűjtöttek össze román barátjával – mondta Sógor Csaba – szerintem a mához szóló legnagyobb üzenet, hogy mi úgy tudjuk tisztelni és becsülni a román, a szlovák, az arab vagy a török vagy más nép kultúráját, hogy közben ne feledkezzünk meg arról, hogy magyarok vagyunk! Ez fontos azért is, mert ma nagyon sokan adják fel anyanyelvüket, identitásukat, és nem csak a Bánságban!” A Bartók-kiállítás legközelebb a Felvidéken lesz látható, ahonnan Bartók Béla és Kodály Zoltán első közös népdalgyűjtő körútjukra elindultak. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2017. április 5.Felfedezni, ne lejáratni Aranyt!A nagy ünnepléssorozatok sajnálatos velejáróinak talán leggyakoribbja a gyors kifulladás, az elkerülhetetlen ismétlődések sora. Különösen, ha egy egész esztendőt kell átfognia a kegyeleti ünneplésnek! A 200. születésnapra emlékező Arany-év, bár még csak az elején járunk, máris a fáradtság jelét mutatja. Hát milyen is legyen, ha már életében és a halála óta eltelt 135 esztendőben mindent elmondtunk legnagyobb epikus költőnkről?! – hallom lelki füleimmel sok okoskodó mormogását. Inkább örüljünk, hogy ünnepelhetünk, örüljünk, hogy elmondhatjuk újra meg újra – teszik még hozzá – talán – a lamentálásukhoz. Holott szerintem ezeknek az egész évet átfogó megemlékezéseknek épp az lehetne a célja, hogy ismerjük meg jobban, fedezzük fel újra az ünnepeltet. És újból a szirénhangok: Aranyt ismerjük, Arany, a mi Aranyunk soha nem volt betiltva, a legordasabb időkben is már az elemi osztályokban is tanították. Ez az, már a legelemibb osztályokban is. Az esendő ember pedig hajlamos arra, hogy ami megmaradt benne zsenge gyermekkorában, azt igyekszik nem elfelejteni, hivatkozik rá, otthonosan mozog a rég hallott közegben, és nem biztos, hogy hajlandó volna új szempontok ablakszemeit is kitárni az ünnepelt felé. Pedig érdemes volna megpróbálni, máris elkezdeni Arannyal vagy bárki mással a nagyok közül. Szórakoztató kísérlet is lehetne a próbálkozás, egyfajta kontrollkísérlet a felfedezésre: ha sikerül újat találni egy versben, egy sorban vagy akárcsak egyetlen szavában, máris megérte: quod erat demonstrandum, megérdemli a 100, 200, 500 vagy akárhány száz éves ünneplést. Mert örök. Távol áll tőlem, hogy tanácsokat osztogassak különböző rendű és rangú ünneplőknek, csak egyetlen példát adnék, mire is gondoltam az elmondottakban. Legnagyobb epikus költőnk – az, kétségtelenül. Mert ilyen alkat. De akkor miért lírában közli, hogy leteszi a lantot?! És mi az az impulzus, ami újra kézbe véteti a lantját, újfent csak epikát zengetve vele?! Nemcsak az általános és középiskolai osztályok tananyagába került balladákra gondolok, hanem olyanokra is, mint például az Éjféli párbaj, ami az óceánt átívelve talál rá és forr össze a Gabriel García Márquez Száz év magányában megjelenő ősi indián hitvilágba, de helytől és időtől függetlenül minden emberi lélekbe kódoltakkal?! S ha nem a rendezvények kipipálása, gyors elrendezése, hanem Arany újrafelfedezése is céllá válna, rengeteg hasonló példára bukkanna a kereső. Megérné, mindenképpen! Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 11.Könyvbemutató és íróavatás a magyar színházban„Először megírom a novella csattanóját” A temesvári magyar színház előcsarnokában tartották meg április 7-én, pénteken Andrásy József ízig-vérig temesvári író Zorba lehelete című novelláskötetének bemutatóját. A szerzőnek a Kriterion Könyvkiadónál megjelent első kötetét Eszteró István költő mutatta be a szép számú érdeklődőnek, aki jelképes gesztussal „íróvá” ütötte Andrásy Józsefet. A könyvbemutató a temesvári születésű Andrásy József bemutatásával kezdődött, aki szülővárosában végezte el középiskolai és műegyetemi tanulmányait. Sikeres mérnökember létére szabadidejében írásra adta a fejét, első novelláit egy irodalmi kávéházban megtartott felolvasóesteken mutatta be, majd a temesvári Heti Új Szóban jelentette meg írásait. „Meglepően jól megírt, kimunkált írások, valóságos gyöngyszemek kerültek be ebbe a kötetbe – mondta Eszteró István –, olyan színvonalasak, mintha nem is az első, hanem legalábbis az ötödik köteténél tartana a szerző. Olyan írások ezek, amelyekre büszke lehetne egy gyakorlott író is.” Andrásy József mérnöki precizitással építi fel írásait, amelyeknek tematikája rendkívül változatos, földrajzi helyszínei valahol Temesvár és Kalifornia között találhatók, időben pedig múlt, jelen és jövő eseményei vannak jelen, az idősíkok néha váltakoznak, összecsúsznak. Eszteró István a nagy dél-amerikai írók, elsősorban Gabriel Garcia Marquez mágikus realizmusának a hatását vélte felfedezni Andrásy József írásaiban, akinél gyakran keverednek a mágikus, varázslatos elemek a realista elemekkel, és soha nem lehet tudni, mikor valóság és mikor fikció az, amit leír. Ízelítőül a szerző felolvasott néhány részletet kedvenc írásaiból, mint a Vásárfia, a Nagyszombat, a Hotel California, a Zorba lehelete vagy az Állati sztori. „Ez utóbbi novellámban az ars poeticámat is megfogalmazom, mondta Andrásy József némi öniróniával, hiszen a szerző magát sasnak képzelő és repülni próbáló pingvinként jeleníti meg ebben az írásban. A beszélgetés során az is kiderült, hogy Andrásy József általában a csattanóból kiindulva fogalmazza meg írásait. „Először megírom a novella csattanóját, és ha az jól sikerül, utána készül el az eleje, majd a közepe – mondta a szerző –, ha a csattanóról úgy érzem, hogy nem sikerült elég jól, akkor dobom is el az egészet”. Arra a kérdésre, hogy miért adta írásra a fejét, Andrásy József elmondta: úgy érzi, hiánypótló, amit csinál, hiszen Temesváron ritkán jelenik meg magyar nyelvű könyv, és azok is inkább szakkönyvek, helytörténeti munkák. „Először a magam szórakoztatására írtam, de a felolvasások során olyan jól fogadták a novelláimat, hogy már tudtam, ezekből könyv lesz. Először két novellámat küldtem el a kiadónak, azt válaszolták, hogy küldjek még, és végül mind a tizenegy írásom, illetve a Szösszenetek cím alatt megjelent rövid írásaim is bekerültek a kötetbe. Egy év és három hónap alatt készült el a Zorba lehelete című kötet” – mondta Andrásy József. A szerző a Nyugati Jelen kérdésére válaszolva azt is elmondta: tudatában van annak, hogy „egy kötetnyi írás mindenkiben mocorog”, csak nem mindenki írja le, a legnehezebb a másodikat megírni. „Elárulhatom, hogy már dolgozok a második kötetemen” – mondta Andrásy József, aki egyelőre időhiányban nem gondolkodik hosszabb lélegzetű írások, regények megírásában. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
